Nyugdíj...?
Tegnap közzé tettem a facebook oldalamon a Nyugdíjintézet honlapján elérhető on-line nyugdíjkalkulátort, s megígértem, hogy ha eléri a posztom a 10 lájkot, akkor megosztom Veletek véleményemet a nyugdíj-előtakarékosságról. Elég gyorsan össze is jött a 10 lájk, sőt... így hát, jöjjön, aminek jönnie kell.
Előre bocsájtom, hogy ez, amit írok csak és kizárólag az én véleményemen, tapasztalatomon nyugszik.
2001-ben Pénzügy szakon végeztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán Budapesten. Így van némi rálátásom a munkaügy mellett a pénzügyekre is. Első állásajánlatomat egy biztosítási alkusz cégnél kaptam, ahol már a tréning során rájöttem, hogy ez a pálya nem nekem való. Ugyanis nem tudtak nekem már akkor sem olyan meggyőző garanciát mondani, amivel biztos lehetek benne, hogy a pénzem, amiket szépen félreteszek, gyűjtögetek, valóban meg fogja tartani forgalmi értékét, s valóban megéri nekem a pénzecskémet oda fizetgetni 30-40 éven keresztül...
A teóriámat úgy néz ki az élet igazolja is sajnos..., hiszen napi szinten látunk bedőlni biztosító társaságokat, takarékszövetkezeteket, brókercégeket, stb. Elméletben szépen megtanulta az ember, hogy az életben ilyen nem történhet, mert minden pénz mögött van fedezet, minden társaságnak vannak felügyeleti szervei, s egymást biztosítják a biztosítók. Az élet azonban más, mint a tankönyvi példák.
Nem akarok én most közgazdasági okosságokba belemenni, arra ott vannak a közgazdászok. Én csak a tényeket látom, s viccesnek tartom, amikor valaki azt mondja, s határozottan kitart mellette, hogy az ő cégüknél kezdjek el gyűjtögetni öreg napjaimra, mert majd meglátom, hogy éhen fogok halni.... S emberünk 2 év múlva már egy másik biztosító társaság másik termékéről állítja ugyanezt a TUTI befektetést.
Nyilván az állami gondoskodásban hiba lenne, ha bárki is bízna, én sem erre alapozok, s nem is bíztatok erre senkit. Lásd a magánnyugdíjpénztár, amit szépen gyűjtögettél, fizetgettél, a kicsi fizetésedből, aztán szépen ellapátolták, mielőtt még élvezted volna a megtakarításaidat.
Mit csinálok én ehelyett? Egyszerre mindig több lábon állok, több féle dolgot igyekszem megvalósítani, s takarékoskodni, gyűjtögetni is természetesen, de maximum 5 éves időszakra előre. Miért? Mert az élet nagyon korán megtanított arra, hogy soha nem tudhatom mit hoz a holnap. Nyilván, mindenre nem tudok felkészülni, de ha folyamatosan igyekszem tanulni, új dolgokat elsajátítani, s haladni a korral, új szakmákkal bővíteni a tudásomat, akkor annak a befektetésnek van értelme. Mert hosszú távon akár még nyugdíjas koromban is profitálhatok belőle. ( feltéve, ha megérem...;) )
Legyen minden munkavállaló tájékozottabb!
Kiss-Márton Adrienn
független munkaügyes