Ég veled munkáltatói SZJA


nincs munkáltatói SZJA bevallás 2018-tól

Bizonyára Te is hallottad már, hogy 2018.01.01-től megszűnt a munkáltatói SZJA bevallás lehetősége. Mit is jelent ez pontosan? Kinek jó ez és Neked mi dolgod van ezzel kapcsolatban?

Ezekre kapsz választ a mai blogbejegyzésből.

Ha eddig a szerencsés munkavállalók közé tartoztál, akkor minden év január végén adhattál le egy nyilatkozatot a munkáltatódnak, amiben kérted, hogy ők készítsék el helyetted az SZJA bevallásodat. Nos, ebben az évben ezt a nyilatkozatot NE KERESD!

A bérszámfejtők üdvrivalgásban törtek ki, amit abszolút átérzek, ugyanakkor a másik oldalt, a munkavállalókat úgy érzem, hogy nem készítette föl kellő módon senki erre a plusz kötelezettségre.

Évek óta látható a folyamat, hogy a NAV egyre inkább arra törekszik, hogy egyszerűsödjön a munkáltatók adminisztrációs terhe, ne kelljen bajlódniuk a munkavállalók SZJA bevallásaival. Ennek első lépéseként már évekkel ezelőtt lehetővé tették, hogy a munkáltató saját hatáskörben döntse el, vállalja e a munkavállalók SZJA bevallásának elkészítését. Most pedig, tavaly megszavazta és elfogadta az Országgyűlés azt a törvényt, melynek értelmében a munkáltató már nem készítheti el a munkavállalói helyett a személyi jövedelemadó bevallást.

Kérdés persze, hogy a munkavállalókat felkészítette e valaki arra, hogy képes legyen a saját SZJA bevallását elkészíteni, vagy jóváhagyni? Tapasztalataim azt mutatják, hogy a munkavállalók többsége nemigazán van tisztában ezekkel a dolgokkal. Független munkaügyesként én arra törekszem, hogy minél tájékozottabbak legyetek, s valóban ne okozzon gondot egy SZJA bevallás elkészítése, de össztársadalmi szinten ez nem egy egyszerű mutatvány.

Lássuk mit is jelent Rád nézve, hogy a munkáltatód már nem csinálja meg az SZJA bevallásodat 2017-re.

megszűnt a munkáltatói SZJA bevallás

Ez azt jelenti, hogy össze kell gyűjtened minden igazolást, amit a 2017-es évre vonatkozóan kifizetőtől, munkáltatótól kaptál. Azon igazolások fontosak, amin szerepelnek a rendszeres és nem rendszeres bérjövedelmeid, valamint a levont SZJA előlegek, stb. Ezeket az igazolásokat vagy már megkaptad, vagy 2018.január 31-ig (17M30) meg kell kapnod a munkáltatódtól, kifizetődtől.

Ha minden igazolás a birtokodban van, akkor kezdődik a móka :)

A NAV mindenkinek elkészíti a bevallás tervezetét, s ügyfélkapun keresztül erről értesít is 2018.03.15-ig. Ha nincs ügyfélkapud, akkor a bevallás tervezetet kérheted postán is, amit jelezned kell a NAV felé SMS-ben, postai , elektronikus, vagy telefonos úton 2018.03.19-ig. Ez a bevallás tervezet azokból az információkból tevődik össze, amiket év közben a munkáltatók/kifizetők bevallás formájában megküldtek a NAV részére havonta. Neked meg kell nézned a saját igazolásaidat és össze kell hasonlítanod, hogy az azokban szereplő adatok megegyeznek e a NAV által készített tervezet adataival.

Ha eltérést tapasztalsz, akkor azt javítanod kell legk