anyaként dolgozni

Sok helyen olvasok cikkeket a témában, hogy megbélyegzik az anyukákat, ha túl korán térnek vissza dolgozni, de akkor is ferdén néznek rá, ha túl sokáig marad otthon a gyerkőccel...

 

A saját történetemet mesélem el Nektek, hogy akinek szüksége van rá, az támogatást merítsen belőle, aki pedig kíváncsi egy kicsit jobban rám, az ezáltal megismerhet egy szeletet az életemből.

 

 

Ezt a cikket már korábban megírtam egy pályázati felhívás kapcsán. Mivel nem író vagyok, így ott nem nyertem, de cseppet sem bánom. :)

 

 

szóval, a story...

 

"Viszonylag későn, bár a mai világban talán annyira nem túlkorosan, vágtunk bele a gyerek projectbe. Ekkor 30 éves voltam, s mindig is azt gondoltam, ez lesz az ideális kor:

  • mert ekkorra az ember már fölépít egy egzisztenciát,

  • látott már sok mindent a világból,

  • elolvasott egy csomó okosságot a gyereknevelésről,

  • s egy gyermekkel végre lenyugszik, beteljesül, élvezi az otthonlétet, s nem akar újra dolgozni.

Hát, nálam a várva várt lenyugvásos rész nem egészen így történt….

 

 Tanulmányaim befejeztével 22 évesen tudatos karrier építésbe fogtam, s életem minden perce a munkáról, a munkahely körül zajlott, s a kitartó munkámnak köszönhetően a szamárlétrát véigigjárva el is értem egy vezető beosztást, amiben nagyon jól éreztem magam. S egyszer csak kopogtatott a gólya.  Nagyon boldog voltam, s örültem neki, hogy kicsit kiszállok a mókuskerékből, lenyugszom, s én i s, mint minden "normális" anyuka, élvezni fogom a gyereknevelést, s nem leszek kíváncsi a világ dolgaira. A nyüzsgő fővárosból elköltöztünk vidékre, egy kisvárosba, mert azt gondolom, hogy munkára, bulira tökéletes hely a főváros, de a gyereknevelést ott nem tudtam volna elképzelni.

 

Mivel hozzá voltam szokva a nyüzsgéshez, pörgéshez, kislányom pár hónapos kora körül már elkezdtem mocorogni, hogy nekem valamit csinálnom kell, mert ezt így nem bírom tovább. Nézelődtem, mit csinálnak más anyukák, s neki álltam én is a szokásos: süssünk otthon kenyeret, csináljunk házi kencéket, házi mosószert, stb. Tetszett is a dolog, de még mindig nem volt az igazi. Éreztem, hogy hiányzik az agyi kapacitásom maximális kihasználása… :) Alapvető hozzáállásom, -  a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket - okán elkezdtem keresni a megoldást.

 

Mit szeretnék?

  • Szerettem volna visszatérni a munka világába,

  • ugyanakkor a gyerekemmel is szerettem volna minden percet együtt tölteni,

  • jó feleséghez, anyához illő módon a háztartást vezetni,

  • meg persze barátkozni, új embereket megismerni az új lakóhelyünkön.

 

Mi a megoldásra váró probléma?

  • A gyerekkel való törődés, állandó kontakt:  pipa ( hordoztam, sokáig igény szerint tápláltam anyatejjel, rengeteget mondókáztunk, játszottunk, jártunk babás programokra, stb.)

 

  • Háztartás: pipa ( minden nap frissen sült kenyér, lekvár főzés, stb.)

 

  • Visszatérés a munka világába: nah, ez az, ami hatalmas kérdőjel volt. Ennek a hogyanja. De tudtam, hogy létezik megoldás.

 

Persze a legjobb az egészben az volt, hogy senki nem értette mi bajom van, miért nem tudok lenyugodni a fenekemre, s élvezni, hogy 3 évig otthon lehetek a gyerekkel. Nyilván engem is elgondolkodtatott ez a társadalmi hozzáállás, de nem nagyon izgatott mások véleménye, mert tudtam, hogy magamnak kell változtatnom a helyzetemen ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam. A körülöttem levő emberek meg úgy is el fogják fogadni a végeredményt. :)

 

Visszatérni egy munkahelyre, úgy, hogy ha a gyerek beteg, akkor nekem is otthon kell maradnom, vagyok fogadok mellé valakit arra az időre, nekem nem fért bele, más megoldás kellett . Így aztán maradt megoldásnak az otthonról végezhető munka.

 

Ekkor jött a kérdés, hogy MIT? Bedolgozni nem akartam senkinek, inkább valami sajátot szerettem volna felépíteni, ami hosszú távra szól, s függetlenséget ad . Adva volt a szakmám, amit egyébként mindenki alkalmazottként űz 1-1 cégnél a cég igényeit szem előtt tartva. Úgy gondoltam szükség lenne egy független szakemberre, aki pótolja ezt az űrt az emberek életében, s függetlenként, nem a cég érdekeit képviselve nyújt segítséget munkaviszonnyal összefüggő kérdésekben. Kislányom 6 hónapos körül volt, mikor elkezdtem éjszakánként a legnagyobb közösségi oldalon bejegyzéseket irogatni a témámmal kapcsolatban. Szépen lassan elkezdtek jönni az érdeklődők, követők, így minden éjjel irogattam. Egy idő után megcsináltam a saját honlapomat is, hogy még több információt meg tudjak osztani. Lánykám lassan betölti a 3 évet, s óvodába kerül. Bízom benne, hogy addigra én is át tudok váltani nappali üzemmódra, s a hobbim lesz a munkám. 

 

Végre megtaláltam a saját utamat, a saját helyemet a világban, az életben ebben az új szerepben is. Gondolom, hogy sok anyuka van hasonló helyzetben, de nem merik felvállalni, kimondani, mert ez egy nagyon kemény  dolog. De meg lehet csinálni! S sokkal jobban jár a gyermek is, ha van egy kiegyensúlyozott anyukája, aki végre megtalálta saját magát anyaként, feleségként, dolgozó nőként.

Arra bíztatok mindenkit, hogy ne adja föl az álmait, mert megvan a megoldás mindenre, csak kitartóan kell keresni!" 

 

 

Tanulság? merjétek fölvállalni magatokat. Az emberek véleménye helyett a sajátotokéval foglalkozzatok, mert Nektek kell belenézni minden reggel a tükörbe! :)

 

Kiss-Márton Adrienn

független munkaügyes

Please reload

Ajánlott bejegyzés

Bővült a személyi kedvezményekre jogosító betegségek listája

January 24, 2019

1/10
Please reload

Legutóbbi írások

March 13, 2018

Please reload

Keresés kategóriákban
Please reload

Kövess minket
  • YouTube munkavállaló vagyok
  • Pinterest munkavállaló vagyok
  • Instagram munkavállaló vagyok
  • Facebook munkavállaló vagyok
  • Google+ munkavállaló vagyok